Görögország haladékot kap a nemzetközi hitelezőktől folyósított mentőcsomag törlesztésére, de több pénzt már nem kap - mondta Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter az Österreich című napilapnak.
Az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank szakemberei szeptember elején tartottak felülvizsgálati országlátogatást Görögországban, ahol további költségvetési kiigazításokat sürgettek. A görög kormány nemrég kétéves, 12 milliárd eurós kiigazítást jelentett be. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó euróövezeti szakemberek szerint az athéni kormányzat jelentősen elmaradt a vállalat reformok megvalósításában.
Az európai döntéshozók azonban úgy vélik, hogy az Olaszország és Spanyolország megmentése érdekében tett jelentős erőfeszítéseket kár volna semmissé tenni azzal, hogy Görögországot csődbe viszik.