Az ügyben nyomozó chambery-i rendőrség kapitánya, Benoit Vinneman elmondta, hogy az Haute-Savoie régióbeli Chevaline falu közelében, egy erdei úton parkoló BMW-ben holtan megtalált férfi és két nő valószínűleg a csütörtökre virradó éjjel megtalált négyéves kislány apja, anyja és nagymamája. A francia hírügynökség értesülése szerint a hatóságoknak sikerült azonosítaniuk az apát: az 50 éves Saad al-Hilli Bagdadban született, és London egyik külvárosában, Claygate-ben élt családjával.
Az incidensnek van egy negyedik halálos áldozata is, egy biciklista, akinek holtteste a gépkocsi előtt hevert. A férfi állítólag helyi lakos volt. A hatóságok közlése szerint a másik kislánynak - akit életveszélyes sebesülésekkel szállítottak kórházba szerda este - már stabilizálódott az állapota, de még napokig kórházi kezelésre szorul.
A család a Saint Jorioz kempingből tűnt el szerdára virradó éjjel. Az autóban a holttesteket egy arra járó kerékpáros vette észre szerda délután négy óra körül.
A sértetlen kislányt a halott anya lábai alatt találták meg, körülbelül nyolc órával a holttestek felfedezését követően, azután, hogy már lezárták a környéket - mondta Eric Maillaud, a gyilkossági ügyben eljáró ügyész. A négyéves gyermek angolul beszél, és annyit tudott felidézni, hogy sikoltásokat és zajokat hallott.
Maillaud elmondta, hogy az "első számú elmélet" az, hogy rablótámadás történt, amely vérfürdőbe torkollott. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyomozók semmit nem zárnak ki, így azt sem, hogy "családi dráma" történt. A The Daily Telegraph brit napilap felvetette annak lehetőségét, hogy egy előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságról van szó, amelynek során a tettes arra is nagyon ügyelt, hogy ne maradjon szemtanú.