eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Obama szükségállapotot hirdetett Louisiana államban

Barack Obama amerikai elnök szükségállapotot rendelt el helyi idő szerint hétfőn Louisiana államban az Isaac trópusi vihar jelentette fenyegetés miatt.

Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a louisianai helyi hatóságok igénybe vegyék a szövetségi állam pénzügyi segítségét a természeti csapás elleni védekezésben.

Barack Obama telefonon konzultált a katasztrófavédelmi előkészületekről az Isaac által fenyegetett három állam, Louisiana, Alabama és Mississippi kormányzójával, valamint New Orleans polgármesterével - közölte a Fehér Ház.

Az Isaac, amely a jelek szerint hurrikánná erősödhet, várhatóan szerdán, vagyis pontosan hét évvel a Katrina hurrikán után érheti el az amerikai szárazföldet.

A Katrina 2005. augusztus 29-én söpört végig New Orleans városán, több mint 1800 ember halálát és több milliárd dollár kárt okozva.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×