Obama újabb szankciókat rendelt el Irán ellen

InfoRádió / MTI
2012. augusztus 1. 07:00
Újabb szankciókat rendelt el az iráni olaj- és petrolkémiai szektor ellen és az azt segítő bankok ellen Barack Obama amerikai elnök annak érdekében, hogy az iszlám köztársaságot visszatérítse nemzetközi kötelezettségeinek teljesítéséhez.

A Fehér Ház közlése szerint a szankciók mindazokra vonatkoznak, akik "iráni olaj vásárlása céljából külföldi magán vagy állami pénzügyi intézetek, vagy más egységek révén tudatosan jelentős tranzakciókat hajtanak végre, vagy tesznek lehetővé".

A büntetőszankciók az iráni petrolkémiai termékek vásárlóira is vonatkoznak, valamint mindazokra a magánszemélyekre és entitásokra, aki vagy amelyek anyagi támogatást nyújtanak az Nemzeti Iráni Olajvállalatnak (NIOC), a Naftiran Intertrade Companynak, Irán Központi Bankjának, vagy akik vagy amelyek segítik az iráni kormányt abban, hogy dollárt vagy nemesfémeket szerezzen be.

A közlemény szerint az amerikai pénzügyminisztérium keddtől szankciókat léptetett életbe a kínai Bank of Kunlun és az iraki Elaf Islamic Bank ellen. Ezek az intézetek tudatosan jelentős tranzakciókat tettek lehetővé vagy jelentős pénzügyi szolgáltatásokat biztosítottak olyan iráni bankoknak, amelyeknek szerepük volt a terrorizmus vagy a tömegpusztító fegyverek terjesztésében - közölte a Fehér Ház.

A büntetőintézkedések nem vonatkoznak azokra az országokra, amelyek kötelezték magukat, hogy jelentősen csökkentik az olaj és az olajtermékek behozatalát Iránból.

Obama rendeletét követően a kongresszus a közeli napokban várhatóan Irán elleni újabb szankciókat szavaz majd meg. A keddi fehér házi közlemény rámutatott, hogy Washington továbbra is elkötelezett a diplomáciai megoldás mellett, ugyanakkor elkötelezettje annak, hogy Iránt felelősségre vonandónak tartsa a cselekedeteiért.