Jóváhagyták az uniós kormányfők a csatlakozási tárgyalások megkezdését Montenegróval

InfoRádió / MTI
2012. június 29. 14:31
Jóváhagyták az európai uniós tagországok állam- és kormányfői pénteken Brüsszelben azt a döntést, amelynek értelmében megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Montenegró és az EU között.

Ezt Herman Van Rompuy, a kormányfői fórum (Európai Tanács) elnöke jelentette be az értekezletet lezáró nemzetközi sajtótájékoztatón.

A tárgyalások közvetlenül a csúcsszintű döntés bejelentése után, péntek délután hivatalosan meg is kezdődtek. A most leköszönő dán elnökség kívánsága volt, hogy a megbeszéléssorozat még a "dán" félévben kezdetét vegye. A miniszteri szintű első fordulón Montenegrót Milan Rocen külügyminiszter, az EU-t Nicolai Wammen dán EU-ügyi miniszter és Stefan Füle bővítési biztos képviselte. A megbeszélésen az uniós fél ismertette is tárgyalási pozíciójának alapelemeit.

A pénteki kormányfői döntés nem számít meglepetésnek, tekintettel arra, hogy az uniós tagországok európai ügyekben illetékes miniszterei a hét elején már megállapodásra jutottak a témában.

A csatlakozási tárgyalások várhatóan több évig tartanak majd, akárcsak a keleti bővítés korábbi hullámai során. A több tízezer oldalnyi uniós joganyag átvételének elemzése számos tárgyalási fordulót igényel majd. Összesen 35 tárgyalási fejezetről kell egyeztetni a két fél között.

Az uniós tagállamok képviselői egyértelműen értésre adták azt is, hogy az egykoron Jugoszlávia részét képező országnak folytatnia kell a reformokat, és a csatlakozásig további eredményeket kel elérnie az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosításában, valamint a szervezett bűnözés és a korrupció elleni fellépésben. Korábbi tapasztalatokon okulva az unió ma már azon az állásponton van, hogy a problémás területeket még a csatlakozás előtt rendezni kell a tagjelölt országokban, mert a belépés után ezek további bonyodalmakat okozhatnak.

A Montenegróra vonatkozó döntéssel az EU azt is demonstrálni kívánja, hogy nem torpan meg a bővítési folyamat a gazdasági válság ellenére sem. Ezt mutatja az is, hogy jövőre válik teljes jogú taggá Horvátország, és zajlik a csatlakozási folyamat Izland, Törökország, Macedónia, Szerbia, Albánia, Bosznia-Hercegovina esetében is.

Montenegró 2010 decemberében nyerte el a hivatalos EU-tagjelölti státust.