Lemondott Szíriában az ellenzéki Nemzeti Tanács elnöke

InfoRádió / MTI
2012. május 24. 07:00
Lemondott posztjáról Burhán Galjún, a szíriai ellenzéki csoportokat tömörítő ernyőszervezet, a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Utódját a következő ülésen, június 9-10-én választják meg - közölte a tanács kétnapos isztambuli találkozója után.

Az SZNT elnöke egy hete bejelentette lemondási szándékát, mert súlyos bírálatok érték az irányítása alatt álló testületet. Többek között azt nehezményezték - például a terepen működő egyik legaktívabb csoportosulás, a Helyi Koordinációs Bizottságok -, hogy a jórészt emigránsokból álló SZNT csak félszívvel támogatta a Bassár el-Aszad rendszere ellen harcoló lázadók felfegyverzését.

Nyugati országok többek között az ellenzék megosztottságával indokolták azt, hogy miért óvatosak a lázadó fegyvereseket tömörítő Szabad Szíriai Hadsereg fegyverekkel való ellátását illetően.

Az SZNT szervezése tavaly augusztusban kezdődött azzal a szándékkal, hogy összefogja az ellenzéki csoportosulásokat, és októberben, Isztambulban alakult meg. Több irányzat képviselteti magát benne, iszlamisták, nacionalisták, liberálisok, függetlenek. Galjún baloldali arab nacionalistaként került az élére, és bár bírálták, többször is újjáválasztották, mert nem találtak konszenzussal mást a helyére.

A tanács szervezetileg egy héttagú elnökségből, egy 29 tagú főtitkárságból és a 200 tagú közgyűlésből áll.