Görögország euróövezeti tagsága mellett állt ki Merkel és Hollande

InfoRádió / MTI
2012. május 16. 06:02
Görögország euróövezeti tagsága mellett állt ki, és hitet tett a német-francia kapcsolatok erősítése mellett Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök első találkozójukon. A fiskális paktumot illetően azonban nem egyezik a véleményük.

Hollande a beiktatása után alig néhány órával Berlinbe utazott bemutatkozó látogatásra. A francia küldöttség repülőgépét villámcsapás érte, ezért vissza kellett fordulnia Párizsba. Hollande és kísérete végül egy másik gépen jutott el a német fővárosba, ahol a késő délutánra tervezett programja a csúszás miatt csak este 20 óra körül kezdődött el.

A francia elnököt katonai tiszteletadással fogadták a szövetségi kormány hivatalánál. A német kancellár és a francia államfő ezt követően nagyjából 60 perces megbeszélést tartott, majd együtt rövid sajtótájékoztatót. A programot vacsora zárta.

A sajtótájékoztatón mindketten hangsúlyozták: pontosan tudják, hogy a két ország közti kapcsolatnak különleges jelentősége van az európai egységfolyamat előrehaladásában, és ennek megfelelően végzik munkájukat. A konzervatív kancellár kiemelte: a kettejük közti különbségek csekélyebbek annál, mint ahogy ez a sajtóban lecsapódik. A szocialista köztársasági elnök pedig rámutatott: mostanáig mindig kiválóan alakult a francia-német viszony, amikor más-más pártcsaládból származó politikus volt a francia elnök, illetve a német kancellár, legutóbb például a szociáldemokrata Gerhard Schröder és a konzervatív Jacques Chirac is jól együtt tudott dolgozni.

Ugyanakkor Hollande hangsúlyozta: továbbra is úgy véli, hogy a - döntően német hatásra megalkotott és államháztartási fegyelmet előíró - fiskális paktumot növekedésösztönző elemekkel kell kiegészíteni, azt azonban még nem lehet tudni, hogy ennek formája a szerződés - Berlin által elutasított - újratárgyalása lesz-e. Első lépésként ugyanis össze kell gyűjteni és meg kell vitatni valamennyi olyan elképzelést, amely a gazdasági növekedés beindítására vonatkozik, mert növekedés nélkül nem lehet csökkenteni az államháztartási hiányt és az államadósság terhét.

Az ötleteket - köztük a Németországban ugyancsak ellenkezést kiváltó közös euróövezeti kötvény koncepcióját - a május 23-án tartandó informális uniós csúcson, majd a június végi hivatalos csúcson mind "le kell rakni az asztalra", és meg kell vizsgálni, hogy milyen jogi eszközök révén lehet megvalósítani az elképzeléseket - mondta Hollande.

Merkel és Hollande egyaránt aláhúzta, hogy Görögország euróövezeti tagságának megtartását szeretnék. Merkel hozzátette: maguk a görögök is azt szeretnék, hogy hazájuk a közös európai fizetőeszközt használó uniós tagállamok között maradjon. Berlin és Párizs hajlandó támogatást nyújtani ehhez, akár "pótlólagos gazdaságösztönző" lépésekkel is, ha Athén ezt igényeli. Ugyanakkor a görög félnek be kell tartania a nemzetközi pénzügyi támogatáshoz kapcsolódó megállapodást - szögezte le.