eur:
394.07
usd:
365.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Lemond Vladimír Meciar

Vladimír Meciar távozik pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (LS-HZDS) éléről - jelentette be a politikus pártja vezetőségének csütörtökön.

A háromszoros exkormányfő 21 év után távozik pártja éléről. Meciar még a márciusi előre hozott parlamenti választások előtt jelezte: ő és a párt egész vezetése is lemond, amennyiben a LS-HZDS nem jut be a parlamentbe. Távozását azonban Meciar csak közel másfél hónappal azt követően véglegesítette, hogy pártja a választások eredményeként ismét a törvényhozáson kívül maradt. Meciar a párt 1991-es megalakulása óta állt az akkor még Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) néven bejegyzett szervezet élén.

A többszörös kormánypárt - amely a kilencvenes években az ország legerősebb politikai erejének számított - jövője egyelőre kétséges. A Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap úgy tudja, a párt még nyárig új vezetőt akar választani. Más sajtóközlések szerint Meciar pártjában az is felvetődött, hogy megszűnne a LS-HZDS, vagy akár más párttal olvadna össze. Ezeknek a lehetőségeknek valamelyikét a párt vezetésének két hét múlva esedékes találkozója hozhatja közelebb. Itt születhet ugyanis döntés a párt országos elnöksége üléséről, amelyen a párt közgyűlésének összehívásáról dönthetnek.

A párt megszűnésének vízióját azonban több tény is valószínűsíti. Ezek egyike, hogy a párt az utolsó választásokon csak 23 ezer szavazatot szerzett, ami a párt tagjainak 27 ezres taglétszámát figyelembe véve azt jelenti, hogy már a párttagok mindegyike sem a LS-HZDS-re adta a voksát. Egy ilyen végkifejletet támaszt alá Tibor Cabajnak, a párt központi titkárának a SITA hírügynökségnek tett azon kijelentése is, miszerint: A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt betöltötte történelmi feladatát, megszűnhet.

Öllös László politológus szerint szinte biztosra vehető, hogy a LS-HZDS Vladimír Meciar távozását követően megszűnik. "A párt szavazói már régen elpártoltak, azt lehet mondani, hogy csaknem teljes egészében a Smer-hez. A jelenlegi párt már - hacsak valamilyen csoda nem történik - semmit nem tud nyújtani a választóknak" - mondta az MTI-nek Öllös László. Hozzátette: Vladimír Meciar megöregedett, elfáradt és pártja - amely az utóbbi időszakban már egyszemélyes pártnak sem volt nevezhető - vélhetően vele együtt tűnik el. Úgy véli: bár Meciar kétségkívül a 90-es évek egyik legsajátságosabb politikusa volt, ideje már régen lejárt. "Meciar olyan személyiség volt, aki magába gyűjtötte a 20-ik század minden lehetséges ferdülését" - tette hozzá.

Az idén júliusban hetvenedik életévét betöltő Vladimír Meciar 1962-ben belépett a Csehszlovák Kommunista Pártba. 1972-ben azonban a szovjet megszállással kapcsolatos véleménye miatt kizárták a pártból. Az 1989-es "bársonyos forradalom" idején a legnagyobb rendszerváltó párt, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) tagjává vált, majd később az ezen belül alakult platform vezetője lett. Ebből a platformból nőt ki az 1991-ben megalakult Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS).

A rendszerváltást követően az akkori újjáalakított kormány idején Meciar a belügyi és a környezetvédelmi tárca vezetője volt, majd az 1990-es első parlamenti választások után szlovák kormányfő lett. Az új parlamenti választások után, 1992-től ismét miniszterelnöknek nevezték ki. 1994-ben - egy évvel azt követően, hogy miniszterelnöksége idején megalakult a Szlovák Köztársaság - a szlovák parlament ismét leváltotta. Utoljára 1998 és 2002 között töltötte be a miniszterelnöki posztot. 2004-ben az államfőválasztásokon is indult, de miután az első kört a szavazatok egyharmadát megszerezve megnyerte, a második körben - egykori párttársa, a jelenlegi szlovák államfő - Ivan Gasparovic megelőzte őt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×