eur:
393.89
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Előrehozott választásokat akar a csehek többsége

Petr Necas jobbközép kormányának távozását és előrehozott parlamenti választásokat szeretne a csehek többsége - derült ki egybehangzóan abból a két országos felmérésből, amelyet a mostani kormányválság kitörése után készített a STEM/MARK és a Median közvélemény-kutató intézet.

Csehországban annak hatására alakult ki kormányválság, hogy a legkisebb kormánypárt, a Közügyek kedden ultimátumot intézett a miniszterelnökhöz: ha Necas április 26-ig nem teljesíti a Közügyek feltételeit, a párt miniszterei május elsejei hatállyal kilépnek a kabinetből.

A Median felmérése szerint, amely a Prima kereskedelmi televízió megbízásából készült, a megkérdezettek több mint 75 százaléka azt szeretné, ha távozna a Necas-kormány. Hivatalban maradását 18 százalék támogatja, míg 6,5 százaléknak nincs véleménye a dologról. Az emberek több mint 80 százaléka szerint ebben a helyzetben a legjobb megoldást az idő előtti választás jelentené, 54 százalék azt szeretné, ha a voksolás már júniusban megvalósulna.

A STEM/MARK felmérésében, amely a közszolgálati televízió számára készült, az előrehozott választást 55 százalék támogatja. A megkérdezettek 45 százaléka a választást ősszel szeretné megtartani, együtt a részleges szenátusi és regionális választásokkal. Az emberek 43 százaléka szerint viszont minél korábban megtartják a választást, annál jobb.

A két nagyobbik kormánypárt - a Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a TOP 09 - szerdán egyaránt közölték: zsarolásnak tartják a Közügyek követeléseit, de április 11-ig hajlandók tárgyalni vele a kormányprogram felülvizsgálatáról és három minisztérium megszüntetéséről. Ha nem sikerül megegyezniük, akkor szorgalmazni fogják az idő előtti választás kiírását. Radek John, a Közügyek elnöke szerda este ígéretesnek nevezte partnerei ajánlatát.

Václav Klaus államfő szerdán úgy nyilatkozott, hogy a pártoknak haladéktalanul tárgyalniuk kell a helyzet megoldásáról, de amennyiben nem tudnak megegyezni, akkor mihamarabb, még nyárig, idő előtti parlamenti választásokat kell tartani Csehországban.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×