Az Európai Bizottság javaslatára a kohéziós forrásokból 495 millió eurót fagyasztanak be 2013. január 1-től, de csak abban az esetben, ha Magyarország nem tesz hatékony lépéseket a költségvetési hiány tartósan három százalék alá szorítása érdekében. A büntető intézkedést már idén júniusban hatályon kívül helyezik, ha Magyarország addig meghozza az elvárt kiigazító lépéseket. Az előző napokban még olyan értesülések láttak napvilágot, hogy a miniszterek szeptemberben térnének vissza Magyarország ügyére.
Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse a találkozó után megerősítette, hogy a döntéssel ösztönözni kívánták Magyarországot a deficitcélok teljesítésére.
Ez volt az első alkalom, hogy története során az EU túlzottdeficit-eljárás keretében kohéziós források befagyasztásáról döntött, még ha csupán a jövőre nézve és feltételesen is.
Nagyon hosszú és konstruktív vita volt Magyarországról. Elfogadtuk mindkét javaslatot, de nem valósul meg a kohéziós források felfüggesztés, ha a kormány júniusig megteszi a szükséges lépéseket - jelentette be az ülés utáni sajtótájékoztatón Margrethe Vestager dán pénzügyminiszter.
Hozzátette: erős elkötelezettséget kaptak Matolcsy Györgytől arra vonatkozóan, hogy végrehajtja Magyarország a szükséges lépéseket.
Olli Rehn pénzügyekért felelős biztos megerősítette, hogy a pénzügyminiszterek elfogadták a két javaslatot. Ezek szerint azt várják el, hogy idén 0,5 százalékos pótlólagos költségvetési intézkedéscsomagot hajtson végre a kormány, és jövőre is pótlólagos intézkedéseket várnak el annak érdekében, hogy az elvárt 3 százalékos szint alá csökkenjen a költségvetés hiánya.
A kohéziós alap 2013-as kötelezettségvállalásainak részleges felfüggesztéséről szóló bizottsági ajánlást is elfogadták az EU pénzügyminiszterei - erősítette meg Olli Rehn. A pénzügyekért felelős uniós biztos azt is hozzátette, hogy ha a kormány meggyőző intézkedéseket fogad el, akkor júniusban automatikusan visszavonják a szankciót.
Kérdésre válaszolva a biztos kijelentette: nem igaz az, hogy a nem eurózóna-tagokat szigorúbban büntetnék, mint az euróövezet tagjait.
Hétfőn az euróövezeti pénzügyminiszterek a rossz deficitadatokat felmutató Spanyolországgal szemben megértést mutattak, és enyhítettek az ország hiánycéljain. Ennek nyomán több tagállam arra az álláspontra helyezkedett, hogy Magyarországgal szemben is méltányosabban kell eljárni.