Helsinkibe látogat a köztársasági elnök

Infostart
2012. február 9. 05:45
Helsinkibe utazik Schmitt Pál köztársasági elnök, hogy másik nyolc európai államfő társaságában részt vegyen az Arraiolos-csoport ülésén.

Az évente ülésező Arraiolos-csoport arról a portugál városról kapta nevét, ahol az első találkozót 2003-ban tartották. Az egyeztetést kezdeményező akkori portugál köztársasági elnök eredetileg a végrehajtói hatalommal nem rendelkező elnökök fórumát kívánta létrehozni. Az akkor hat fős csoport mára kibővült, az idei találkozón a magyar mellett az osztrák, a finn, a lengyel, a lett, a német, az olasz, a portugál és a szlovén államfő vesz részt.

A pénteken kezdődő tanácskozások kiemelt témái ezúttal az Európai Unió globális szerepe és erőssége, a tolerancia és a kirekesztés elleni küzdelem, valamint Európa déli szomszédsága lesz.

Schmitt Pál emellett a finnországi magyar nagykövetségen részt vesz a magyar állampolgárságot felvett külhoni magyarok egy csoportjának eskütételén, valamint kétoldalú megbeszéléseket folytat szlovén, lett és osztrák partnerével. A leköszönő finn elnök-asszony péntek este díszvacsorán látja vendégül a meghívottakat, a rendezvényen várhatóan ott lesz a múlt vasárnapi elnökválasztáson győztes Sauli Niinistö is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást