Tízezrek követelték Putyin távozását

InfoRádió / MTI
2011. december 25. 10:28
Moszkvában tízezrek követelték a parlamenti választások megismétlését és Vlagyimir Putyin távozását a hatalomból.

A kemény hideg dacára rekordszámú tüntető gyűlt össze az orosz fővárosban a választási csalások elleni tiltakozás jegyében tartott demonstráción, amely a két héttel ezelőtti megmozduláshoz hasonlóan az ellenzék követeléseit tartalmazó nyilatkozat elfogadásával ért véget.

A fehér szalagot viselő tüntetők egyebek között a december 4-én tartott parlamenti választás eredményeinek megsemmisítését és előrehozott választások kiírását, az összes ellenzéki párt bejegyzését, a pártokról és a választásokról szóló új, demokratikus törvény elfogadását, valamint a politikai elítéltek szabadon bocsátását követelték.

A rendőrség becslése szerint mintegy 29 ezren vettek részt a megmozduláson, ellenzéki források szerint azonban 120 ezren mentek el tiltakozni. Oroszország más városaiban is tartottak tiltakozó megmozdulásokat, ám jóval kevesebb embert tudtak mozgósítani.

Az ellenzék szerint tömeges csalások történtek a december 4-én megtartott választásokon, amelyen a kormányzó Egységes Oroszország nyert, de kétharmados többsége elapadt.