eur:
393.77
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hazaérkezett külföldi gyógykezeléséről a pakisztáni elnök

Hazaérkezett az Egyesült Arab Emírségekből a pakisztáni elnök; Aszif Ali Zardari a hivatalos közlés szerint gyógykezelésre utazott az arab országba december elején, de a nemzetközi és a helyi sajtó arról írt: elképzelhető, hogy az elnök távozik tisztségéből.

A dél-ázsiai atomhatalom államfőjét december 6-án szállították Dubajba, de hivatalosan azóta sem közölték, pontosan milyen okból. Nevük elhallgatását kérő tisztségviselők azt mondták, Zardarit kisebb szélütés érte. Korábban olyan hír is napvilágot látott, hogy az 56 éves elnöknek szívrohama volt.

Zardari váratlan elutazása, és a hosszúra nyúlt külföldi tartózkodás miatt a sajtó azt találgatta: lehet, hogy az államfő a hadsereg nyomására távozott, a Memogate néven emlegetett politikai botrány miatt.

Novemberben nyilvánosságra került egy titkos emlékeztető, amelyet a pakisztáni elnök felkérésére készített Huszein Hakkani, Pakisztán akkori washingtoni nagykövete és egy pakisztáni születésű amerikai üzletember a washingtoni kormányzat részére.

A dokumentumban az Egyesült Államok támogatását kérték Zardarinak ahhoz tervéhez, hogy hozzá hű emberekre cserélné le a pakisztáni katonai felső vezetést és a titkosszolgálatok irányítóit. A memorandumban azt is ígérték az amerikaiaknak, hogy felszámolják a hírszerző szolgálatok egyik legtitkosabb részlegét, amely kapcsolatot tart az afgán tálibokkal és más térségbeli iszlamista szervezetekkel.

A memorandum létezését Washingtonban is megerősítették. Ennek hatására belpolitikai válság robbant ki Pakisztánban, és Huszein Hakkani lemondott nagyköveti tisztségéről.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×