eur:
394.16
usd:
365.34
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az Air France megszüntet kétezer állást

Az Air France légitársaság jövőre megszüntet kétezer állást a három évre szóló, évi 800 millió euró megtakarítást előirányzó terve keretében - jelenti a La Tribune című lap csütörtökön megjelenő száma "egybehangzó" forrásokra hivatkozva.

A kétezer állás leépítését úgy valósítják meg, hogy nem vesznek fel új munkaerőt a céget elhagyók helyére, legyen szó az alkalmazottak bármely kategóriájáról. A tervben ezenkívül szerepel a bérek és az előléptetések befagyasztása, a beruházások - főleg az informatikaiak - drasztikus csökkentése, a repülőgép-beszerzések visszafogása. A legveszteségesebb egy-két járatot megszüntetik. A tervet még jóvá kell hagynia januárban a cég vezetésének - írta a francia gazdasági napilap.

Van egy második, még inkább húsba vágó terv is, amelyről májusban vagy júniusban döntenek, és amely a cég rövid és közép távú strukturális átszervezéséről szól.

Az Air France-nak az idén 600 millió euró vesztesége lehet a La Tribune értesülése szerint. A társaságnál nem voltak hajlandók megerősíteni ezeket az információkat.

A cég egy korábbi tervvel már megtakarított 595 millió eurót a márciusban zárult 2010-2011-es pénzügyi évben. Az Air France két év alatt megszüntette az állások 10 százalékát. - közölte szeptemberben egy szóvivő.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×