A média néhány nappal a letiltása előtt közölt részleteket a dokumentumból, és abból az derül ki, hogy az érdekvédők összességében 4 milliárd eurós éves költségvetésből gazdálkodnak, de ennek az összegnek a dolgozókat védő szervezetek esetében csupán 3-4 százaléka, a munkáltatókat képviselőknél pedig 15-60 százaléka származik a tagdíjakból, a fennmaradó rész különböző munkáltatói, elsősorban állami támogatásokból, hozzájárulásokból jön össze.
A jelentés azt is tartalmazta, hogy a közfszérában mintegy 28 ezer olyan személyt fizet az állam, akik a szakszervezeteknek dolgoznak, de a fő kifogások egyike arra vonatkozott, hogy az érdekvédők pénzügyeit a legnagyobb homály veszi körül, és erős például a gyanú, hogy az üzemi tanácsok kasszáiba befolyt - az alkalmazottak és családjaik társadalmi, kulturális tevékenységeinek a támogatására gyűjtött - pénzeket is rendszeresen megcsapolják.
Ez utóbbi kapcsán a közvélemény egy csattanós példával is szembesülhetett az elmúlt napokban, az Állami Számvevőszék ugyanis büntetőfeljelentést tett az egyik legnagyobb fővárosi állami cég, a párizsi közlekedési vállalat többségi szakszervezete, az erősen baloldali CGT helyi vezetői ellen. A számvevők az RATP üzemi tanácsa pénzeinek az elsikkasztásával gyanúsítják őket, kiderült például, hogy a CGT egyik kastélyát ebből a forrásból finanszírozták, akárcsak az ott évente megrendezett méregdrága bulikat.
A már említett Nicolas Perruchot képviselő az eset kapcsán a Challenges című gazdasági hetilapnak nyilatkozva azt mondta, egyáltalán nem lepődött meg a közlekedési vállalatnál feltárt ügyön, mert az ilyen jellegű működés meglehetősen általánosnak számít, szerinte inkább az a rendkívüli, hogy a Számvevőszék végigvitte a vizsgálatot és feljelentést tett.
A politikus úgy vélte, a munkáltatók, köztük elsősorban az állam, valójában "megvásárolja" a társadalmi békét, amikor az érdekvédőket büntetlenül hagyja "garázdálkodni". A jelentés részleteit elsőként nyilvánosságra hozó Le Figaro című napilap ennek kapcsán az Air France légitársaság esetét említi, melynek vezetése három éve szó nélkül leírta az üzemi tanács mintegy 7 millió euróra rúgó hiányát, az érdekvédők pedig cserébe nem prüszköltek a cég privatizációja és a holland KLM-mel való egyesülése ellen.