Folyamatosan érkeznek arról a hírek, hogy az Egyesült Államok mellett Izrael is fontolgatja az iráni katonai beavatkozást. Az InfoRádió Aréna című műsorában Rostoványi Zsolt úgy vélte, ez nem lenne túl szerencsés lépés. Irakban néhány évtizeddel ezelőtt már beavatkozott Izrael, de Irán egészen már eset - tette hozzá.
A Közel-Kelet-szakértő szerint Irán atomlétesítményei szétszórtan találhatók az országban, jó néhányuk a föld alatt vagy hegyek gyomrában, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy sikerülne megsemmisíteni azt, ami a cél lenne. Ráadásul Irán válaszcsapással fenyegetőzik, ha Izrael és részt vesz a katonai akcióban.
Rostoványi Zsolt kiemelte azt is, hogy egy izraeli támadás egységesítené Iránt, amely hivatalosan azt állítja, hogy atomprogramja békés célokat szolgál. A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség néhány nappal ezelőtti jelentése is csak feltételez dolgokat, de nincsen bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert állít elő.
Az eddigi szankciók érdemi eredményt nem hoztak, és az újabbak sem hoznának - mondta a szakértő, aki szerint meg kell próbálkozni a diplomáciai megoldásokkal, mert még mindig nem késő leülni tárgyalni.
Jövőre Finnországban lesz a kérdésről egy olyan fórum, ahol fel fog vetődni az egész Közel-Kelet atommentesítésének a kérdése - hívta fel a figyelmet Rostoványi Zsolt.
Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.
Hanganyag: Ignáth Márk