Az átmeneti kormányt - a korábbi megállapodásnak megfelelően - Lukasz Papadémosz vezeti, s egyaránt tartalmaz minisztereket a két legnagyobb pártból, az eddigi kormányzó szocialistáktól (PASZOK), illetve az eddigi ellenzéki Új Demokrácia pártból. A külügyminiszter Sztavrosz Dimasz volt európai biztos lett a konzervatív Új Demokrácia párt liberális szárnyából. Ugyanez a párt adja a védelmi minisztert Dimitrisz Papakonsztantinu személyében.
Ezen felül, a görögországi demokrácia 1974-es visszaállítása óta először kerültek a kormányba a szélsőjobboldal képviselői is.
Az egyik szélsőjobboldali politikus a közlekedési miniszteri posztot, egy másik pedig államtitkári beosztást kapott a koalícióban, amely pénteken letette a hivatali esküt.
A nemzeti egységkormányban 17 miniszter van, akik közül 14 szocialista párti (12-en megtartották posztjukat), kettő konzervatív, egy pedig szélsőjobboldali. A parlamentben bizalmat kell kapnia a következő napokban ahhoz, hogy megkezdhesse működését. Mandátumát alapvetően abban fogják megjelölni, hogy végrehajtsa az unióban október 26-án elfogadott válságtervet.