A Reuters az átmeneti kormány egyik magas rangú katonai tisztségviselőjétől értesült arról, hogy Kadhafi meghalt.
A Guardian arról számol be, hogy az átmeneti kormány szóvivője megerősítette Kadhafi halálhírét. Abdullah Berrasszali szerint az ezredest mindkét lábán meglőtték, és kapott egy fejlövést is. Az Al-Dzsazíra közzétett videót is az esetről.
Egy, az arab hírtelevíziókban sugárzott videofelvétel tanúsága szerint Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezetőt élve fogták el az új rendszer fegyveresei. A felvételen az látható, hogy fegyveresek támogatják és próbálják álló helyzetben tartani Kadhafit, aki közben kiáltozott. A világos khakiszínű gyakorlóruhát viselő Kadhafi feje fedetlen volt, arca és válla csupa vér. Egy autó motorháztetejéről húzták le a sebesült Kadhafit és taszigálták egy másik jármű felé. Az egyik fegyveres pisztolyt tartott Kadhafi fejének közvetlen közelében, de azt már nem lehetett megállapítani, hogy meghúzta-e a ravaszt. Feltehetően ezt követően készültek a már halott Kadhafiról azok a képek és videofelvételek, amelyek korábban bejárták a világsajtót.
Az Al Arabíja szemtanúkra hivatkozva azt közölte, hogy elfogták Kadhafi egyik fiát, Motasszimot, aki életben van ugyan, de a testét vér borítja. Más beszámolók szerint ő is halott.
Abdel Madzsid, az átmeneti kormány egy másik illetékese a Reutersnek azt mondta, hogy Kadhafi haláláról van felvétel is, ezt azonban egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Egy felkelő katona állítása szerint Kadhafi azt kiabálta, hogy "ne lőjetek" - mielőtt lelőtték volna - számolt be az amerikai ABC News szirti tudósítója. Az ezredes a beszámolók szerint egy föld alatti lyukban bujkált, ott találták meg.
Abdul Hakim Belhadzs, a líbiai átmeneti kormány katonai parancsnoka az Al-Dzsazírának azt is elmondta, hogy a holttestet biztonsági okokból egy titkos helyre szállítják.
Szirtben, Kadhafi a szülővárosában az új líbiai vezetés fegyveresei csütörtök délelőtt morzsolták fel a védők utolsó állásait. Az Al-Dzsazíra úgy tudja, hogy megölték Abu Bakr Junusz Dzsabrot, a Kadhafi-erők parancsnokát is.
A döntő roham reggel nyolc órakor kezdődött, és a katonák másfél órával később benyomultak a még a kadhafista erők kezén lévő utolsó városnegyedbe.
A katonák a városban házról házra járva kutatnak a Kadhafihoz hű fegyveresek után, akik közül sokan igyekeznek menekülni.
Szirt szinte napra pontosan két hónappal azután került az új líbiai vezetés erőinek a kezére, hogy elfoglalták a fővárost, Tripolit. Az ezredeshez hű erők ezt követően is heves ellenállást tanúsítva védték Szirtet, ami miatt a Líbiát irányító Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) nem jelentette a teljes győzelmet és az ország egészének a felszabadítását a nyolc hónapja tartó polgárháború után.
"Vége a rémuralomnak"
Bani Valíd és Szirt elestének híre nyomán sokkal közelebbivé vált az a pillanat, amikor véget ér a líbiai nép megvédelmezését célzó küldetés - állapította meg csütörtökön közzétett nyilatkozatában Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.
Az atlanti szövetség első számú politikai vezetője közölte, hogy a műveleteket az ENSZ-szel és a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanáccsal összehangolva fogják beszüntetni.
"A NATO és partnerei sikeresen megvalósították az Egyesült Nemzetektől kapott mandátumot, amely a líbiai nép megvédését célozta" - hangoztatta Rasmussen.
"Kadhafi ezredes rémuralma 42 év után végleg lezárult. Líbia új szakaszt kezdhet történelmének hosszú, sötét fejezete után" - állapította meg a főtitkár, hangsúlyozva, hogy Líbia népe most valóban maga dönthet saját sorsáról.
Minden líbiait arra szólított fel, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket, és együtt munkálkodjanak "a fényesebb jövő építésén". Az Átmeneti Nemzeti Tanácshoz azzal a felhívással fordult, hogy akadályozza meg a civilek elleni megtorlásokat, és mutasson önmérsékletet a legyőzött Kadhafi-párti erőkkel való bánásmódot illetően.