Noda Josihiko a japán kormányfő

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 30. 07:40
A japán parlament alsóháza megszavazta kedden, hogy Noda Josihiko pénzügyminiszter legyen a miniszterelnök.

A képviselőházban leadott érvényes 475 szavazat közül 308-at kapott a politikus, aki a várakozásokkal ellentétben megkapta a felsőház jóváhagyását is.

A kormányzó Japán Demokrata Párt (DPJ) hétfőn választotta új elnökévé az 54 éves Noda Josihikót. A pártelnökválasztáshoz két fordulóra volt szükség, miután az első fordulóban az öt jelölt egyike sem szerezte meg az abszolút többséget. A másodikba Noda és Kaieda Banri, a gazdasági, kereskedelmi és ipari tárca 62 éves vezetője jutott be. A versenyből kiesett másik három jelölt már a döntő szavazás előtt jelezte, hogy Nodát támogatja. A pénzügyminiszter végül 215-177 arányban nyert.

Kan Naoto pénteken jelentette be, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, ami egyúttal azt is jelenti, hogy távozik a kormány éléről.

A 64 éves politikust - aki alig több mint egy évig volt miniszterelnök - kemény bírálatok érték amiatt, hogy kormánya nem képes megbirkózni az országot sújtó márciusi kettős csapás, a földrengés előidézte szökőár és az azt követő atomkatasztrófa következményeivel. Népszerűsége az utóbbi hónapokban 16 százalékra csökkent.