Megölték Kadhafi egyik fiát

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 30. 06:20
Egy Tripoli melletti összecsapásban megölték Moammer el-Kadhafi egyik fiát, Hamiszt. A hírt amerikai források is megerősítették. Közben Algír felajánlotta a líbiai vezető családtagjainak, hogy harmadik országba távozzanak.

Hamisz Kadhafi halálhírét a líbiai felkelők egyik parancsnoka közölte, és az értesülést megerősítette a felkelők kormánya is. Mohamed Allegi igazságügy-miniszter az AFP-vel azt közölte, hogy Hamisz Kadhafi a Tripolitól 80 kilométerre, délre fekvő Tarhúnánál szombaton vesztette életét minden valószínűség szerint egy ütközetben.

A 28 éves Hamisz, az ezredes legfiatalabb fia és az apjához hű hadsereg egyik elitalakulatának a parancsnoka volt.

Ahmed Bani, a felkelők katonai szóvivője az al-Arabíja televízióban számolt be Kadhafi fiának a haláláról, hozzáfűzve, hogy megbízható információk szerint Hamisszal együtt életét vesztette Abdullah asz-Szenuszi egykori líbiai titkosszolgálati főnök is.

Egy neve elhallgatásával nyilatkozó amerikai illetékes szerint Washington megbízható forrásból szintén a Kadhafi-fiú haláláról értesült.

Bíróság elé állíttatnák őket

Algír felajánlotta Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető Algéria területére átjutott családtagjainak, hogy távozzanak egy harmadik országba - közölte a líbiai felkelők kormánya, amely értetlenségét fejezte ki a szomszédos ország vezetésének azzal a törekvésével kapcsolatban, hogy a családtagok védelmére kel.

Kadhafi felesége és három gyereke hétfőn algériai területre lépett. Szafia, valamint lánya, Áisa, illetve fiai, Hannibál és Mohammed, valamint az ő gyermekeik reggel átlépték az algériai-líbiai határt - jelentette közleményében az algériai külügyminisztérium.

"Algír arról tájékoztatott bennünket, hogy felajánlotta a Kadhafi-család tagjainak a lehetőséget a távozásra, de mi nem tudjuk nyugtázni ezt az információt" - nyilatkozta Mahmúd Sammam, a felkelők kormányának egyik szóvivője. Az algíri hatóságok állításuk szerint humanitárius megfontolásokból vezérelve teszik mindezt - fűzte hozzá a líbiai szóvivő.

A már gyakorlatilag hatalomra jutott új líbiai vezetés azonban leszögezte, azt akarja, hogy családtagok térjenek vissza Líbiába. Sammam hangoztatta, hogy az új líbiai vezetés összes szomszédjával jó kapcsolatok kialakítására törekszik, de eltökélt szándéka, hogy letartóztatja a családtagokat, és bíróság elé állítja őket.