Nem akart háborút kirobbantani az egykori iraki titkos ügynök

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 28. 17:37
Saját bevallása szerint nem akart háborút kirobbantani az az egykori iraki titkos ügynök, akinek hazugságai annak idején nagyban hozzájárultak az amerikai invázió 2003 márciusában történt megindításához.

Minderről a német szövetségi hírszerzésnek (BND) dolgozó, 44 esztendős iraki férfi először nyilatkozott egy német lapnak, beismerve, hogy hazudott. A Die Welt című napilap az általa szenzációsnak nevezett interjút vasárnapi számában közölte.

A volt iraki vegyészmérnök a többi között elmondta: a mozgatható iraki biológiai fegyverlaboratóriumokról szóló történetet csak azért találta ki, hogy ezzel is elősegítse Szaddám Huszein megdöntését.

Az ügynök megerősítetlen információit a BND továbbította az Egyesült Államoknak, amely aztán használta is ezeket a háború megindításának indoklásához.