Földrengés rázta meg Washingtont

InfoRádió / MTI
2011. augusztus 23. 20:42
A Richter-skála szerint 6-os erősségű földrengés rázta meg kedden Washingtont, ennek nyomán kiürítették a Capitoliumot és a Pentagont.

A földrengés epicentruma Virginia állam Mineral körzetében, 6 kilométer mélyen volt, a földmozgást Rhode Islandben és New Yorkban is érzékelték - közölte az Egyesült Államok geológiai intézete.

A földrengés - amelyet korábban 5,8-as erősségűre becsültek - megrázta a Fehér Házat, a Reuters értesülése szerint a tisztségviselők Washington utcáira menekültek.

Az országos meteorológiai szolgálat és az alaszkai cunami-előrejelző központ közlése szerint a keleti partot nem fenyegeti szökőár. Jelentősebb károkról illetve sérülésekről egyelőre nem érkezett jelentés, a New Yorktól északra lévő Dutchess megye hatóságai azonban egyes épületek megrongálódását jelezték. Washingtonban bezárták és evakuálták a nemzeti műemlékeket és emlékhelyet is.

A szokatlanul erős, Torontóban is érzékelhető rengés hatására kiürítették a new york-i Kennedy illetve a new jersey-i Newark repülőtér irányító tornyait, és ellenőrzik e légikikötők kifutópályáit. A vizsgálatok lefolytatásáig törölték a szóban forgó repülőterek járatait.

Szövetségi tisztségviselők közölték, hogy a földrengéssel egy időben a biztonsági rendszerek automatikusan leállítottak két nukleáris reaktort.