A NAÜ szerint szükség van az atomenergiára

Infostart
2011. augusztus 16. 07:20
A fukusimai katasztrófa utáni első hónapokban, több országban az atomenergia használatának felfüggesztésén gondolkoztak, eközben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója szerint a baleset ellenére emelkedik majd az atomenergia-termelés.

Németországban következett be a fukusiami katasztrófa után a legnagyobb fordulat. Angela Merkel kancellár kijelentette, hogy az ország olyan gyorsan szeretne eljutni a megújuló energiák korába, amilyen gyorsan csak lehet, és felgyorsítja azt a folyamatot, amely az atomenergiától a megújuló energiák felé vezet. Szerinte, ha egy technológiailag olyan fejlett ország, mint Japán, nem tudta elhárítani ezt a nukleáris balesetet, akkor komolyan el kell gondolkodni az atomenergia használatáról.

A német kormány szerint az európai elektromos hálózat bővítését fel kell gyorsítani, és ez lehetővé teheti a határokon átívelő villamosenergia-kereskedelem jó működését. A kancellár asszony eközben felfüggesztette azt a múlt őszi politikai megállapodást, amely Németország 17 atomerőművének élettartam hosszabbítására vonatkozott. Ehelyett elrendelte a hét legrégebbi reaktor bezárását a biztonsági ellenőrzések során, erre három hónapos moratóriumot adott.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója időközben úgy nyilatkozott, hogy a fukusimai atomkatasztrófa ellenére emelkedik majd az atomenergia-termelés.

Amano Jukija úgy véli, hogy csak néhány ország - így Németország - vizsgálta felül eddigi politikáját az atomkérdésben, de számos másik állam úgy gondolja, hogy szüksége van a nukleáris energiára az üvegházhatást és klímaváltozást okozó gázok elleni harcban. A főigazgató kiemelte, az a fontos, hogy szavatolják a nukleáris létesítmények biztonságát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást