Rendőrségi intézményekre támadtak Tunéziában

InfoRádió / MTI
2011. július 17. 12:01
Rendőrségi intézményekre támadtak vasárnapra virradóra Tuniszban és a tunéziai fővárostól 65 kilométerre északra lévő Menzel-Burgibában. Ez utóbbi támadásban legkevesebb négy ember súlyosan megsebesült.

Intilakában, Tunisz egyik negyedében 300-400 támadó próbált meg behatolni a helyi rendőrkapitányság épületébe. Egy névtelenséget kérő rendőrségi illetékes az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélte: a támadók kifejezett szándéka az volt, hogy felgyújtsák az épületet.

Az összecsapás az épületet védőkkel órákon át tartott, miközben egy katonai helikopter is elrepült a helyszín fölött. A támadók köveket és benzines palackokat dobáltak. A nyilatkozó szerint a támadás jól szervezett volt. A tettesek kilétéről csak találgatni tudott. Lehettek szalafisták, az Alkotmányos Demokratikus Egyesülésnek (RCD), Zin el-Abidin ben Ali bukott elnök volt pártjának a tagjai, vagy akár bűnözők is - mondta.

Az épület előtt összeégett gumiabroncsok hevertek, barikádmaradványok éktelenkedtek, belül pedig Molotov-koktélok nyomai és bezúzott ablaküvegek tanúskodtak a támadásról.

Nagyjából ugyanebben az időben az északi Menzel-Burgiba iparvárosban a rendőrség mellett üzleteket is megtámadtak. A négy súlyos sebesültet egy tuniszi kórházba szállították. A belügyminisztérium szóvivőjének közlése szerint egyikük sem rendőr.