Wolfgang Thierse egy sajtóinterjúban azzal érvelt, hogy húsz évvel az ország újraegyesítése után már az a döntő, ki, hogyan állta meg a helyét az új demokráciában. A német törvényhozás elnökhelyettese szerint le kell zárni az állami alkalmazottak, köztük a politikusok múltjának firtatását, és csak alapos gyanú esetén szabad vizsgálatot indítani egykori tevékenységük tisztázására.
A szociáldemokrata Thierse nyilatkozatával bírálta a kormány döntését, amelynek értelmében a kommunista múlt feltárására létesült hivatal még 2019-ig folytatja az ügynöki tevékenység vizsgálatát.
A kisebbik koalíciós partner, a Szabaddemokrata Párt egyik vezetője pedig azzal utasította vissza Wolfgang Thierse érveit, hogy ha a náci múlttal kapcsolatban is húsz év lett volna a határidő, akkor már 1967-ben lezárták volna az aktákat, viszont a hitleri korszak társadalmi feldolgozása éppen a 60-as években jött lendületbe.
A kommunista múlt feltárására létesült hivatal vezetője, Roland Jahn újságíró nemrég azt javasolta, hogy a politikusok és a közhivatalnokok múltját kétévente világítsák át, mert a kutatások során az egykori NDK-ban folytatott ügynöki tevékenységről folyamatosan újabb bizonyítékok látnak napvilágot. A német törvények értelmében nem tölthet be állami tisztséget olyan személy, akiről kiderül, hogy a hírhedt keletnémet titkosszolgálat, a Stasi zsoldjában állt.