Az ország újraegyesítése előtt június 17-e munkaszüneti nap volt. Miután 1990. október 3-án kimondták az egykori NDK egyesülését az addigi NSZK-val, az összes német tartományban hivatalos állami ünneppé is ezt a napot nyilvánították. Így minden év június 17-én csupán az államfő helyez el koszorút a berlini pénzügyminisztérium falán látható dombormű talapzatán.
Ezúttal Christian Wulff elnök az ünnepélyes aktusra meghívta lengyel kollégáját, Bronislaw Komorowskit is, akit a kommunista uralom a Szolidaritás független szakszervezet megalakulása után rendszerbíráló magatartása miatt bebörtönzött.
Az alkalomból a média közvélemény-kutatást végzett, amelyből kiderült, hogy a fiatalabb nemzedéknek fogalma sincs arról, mi történt 1953. június 17-én Kelet-Berlinben, de nem sokat tud a berlini falról sem. Ez nem is csoda, mert a történelemoktatásban nem fordítanak komolyabb figyelmet a kommunista diktatúra elleni első kelet-európai felkelésnek, illetve az 1961 augusztusában felhúzott falnak, de a német fővárosban is csak elrejtve található utalás minderre.
Most egy közismert kereszténypárti politikus, Eberhard Diepgen sürgetésére akció indult méltó emlékhely létrehozására, amely közvetve intés lenne a jövő nemzedékek számára, hogy egy diktatúra milyen szörnyűségekkel jár.
A kezdeményezés szempontjából némiképpen pikáns Eberhard Dipgen személye, ugyanis 1984 és 89 között ő volt az akkori Nyugat-Berlin, majd 1991 és 2001 között a már újraegyesült német főváros főpolgármestere. Azaz éppen abban az időszakban nem ő volt a hivatalban, amikor a falat villámgyorsan lebontották.
Diepgen történelmietlennek és elsietettnek nevezte a város közel 30 éven át kettéosztó, 160 kilométer hosszú fal nyomtalan eltüntetését, de azt is, hogy annak darabkáit a mai napig egyfajta turista-emlékként árusítják utcai standokon. Az egyetlen megmaradt, alig ezer méteres falszakasz Berlin keleti felében található, amelyen csaknem 100 ország, köztük Magyarország festőöi örökítették meg benyomásaikat a betonépítményről, de az úgynevezett East Side Gallery legfeljebb csak szabadtéri múzeumként és turistalátványosságként szolgál, az emberéletek százait követelő történelmi valóságra egyáltalán nem emlékeztet.
Berlin tartományi miniszterelnöke, a szociáldemokrata Klaus Wowereit is úgy véli, hogy a fal túl gyors lebontása alighanem elsietett volt, de utalt a tartomány súlyos anyagi helyzetére, amelyből egyenesen következik, hogy egyelőre nincs sok remény Eberhard Diepgen kezdeményezésének megvalósítására.