eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Meghosszabbították Mubarak előzetes letartóztatásnak időtartamát

Két héttel meghosszabbítottak a volt egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak előzetes letartóztatásának időtartamát pénteken. A bukott államfő ellen az év eleji kairói tüntetések leverésének ügyében folyik nyomozás.

A 82 éves Mubarakot, aki több mint 30 évig tartó elnöki korszaka után február 11-én mondott le a demonstrációk hatására, április 13-án helyezték házi őrizetbe 15 napra, de ezt most a nyomozás elhúzódása miatt május közepéig meghosszabbították.

Az ügyészség munkatársai pénteken újra kihallgatták az ex-elnököt a Vörös-tenger partján található Sarm-es-Sejk üdülőváros kórházában, ahol Mubarakot április közepe óta ápolják. A kihallgatáson a tüntetések halálos áldozataival kapcsolatos felelősségéről és az Izraellel kötött vitatott gázüzletről kérdezték a volt államfőt.

Egy jelentés szerint a január végén, február elején zajló tüntetéseknek összesen 846 civil áldozata volt, és az ügyben vizsgálódó bizottság úgy véli, Mubarak bűnrészes lehet az erőszak elhaparózásában.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×