eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Válságban a kormány Szlovéniában

Kormányválság tört ki kedden Szlovéniában: a Borut Pahor vezette balközép kormánykoalícióból ki akar lépni a nyugdíjasok pártja, aminek következtében a kabinet kisebbségbe kerülne a parlamentben, s így kellene folytatnia fontos szociális reformokat.

Karel Erjavec, a nyugdíjasok pártjának (DeSUS) vezetője pártja végrehajtó bizottságának ülését követően jelentette be, hogy távozni akarnak a kormánykoalícióból. A döntést azzal indokolta, hogy nem tudnak olyan koalícióban tovább dolgozni, amelyben "nem törődnek a tisztességgel". A döntés előzménye, hogy hétfő este lemondott Dusa Trobec Bucan önkormányzati és területfejlesztési tárca nélküli miniszter, arra hivatkozva, hogy úgy érzi, nem élvezi Pahor támogatását.

A koalíciós szakításra vonatkozó döntést a DeSUS május 6-án esedékes kongresszusának még jóvá kell hagynia.

Amennyiben a DeSUS kilép a 2008 óta fennálló, négypárti kormánykoalícióból, úgy a koalíció mindössze 42 képviselővel rendelkezik majd a 90 fős ljubljanai parlamentben, vagyis kisebbségbe kerül a törvényhozásban. A DeSUS-nak öt parlamenti képviselője van.

A DeSUS néhány héttel azelőtt jelentette be szándékát, hogy Szlovéniában népszavazást rendeznek a nyugdíjreformról, amelyet a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság is szorgalmaz a szlovén államháztartás rendbetétele érdekében.

Erjavec a politikai válság feloldására előre hozott parlamenti választásokat javasolt, csakúgy, mint az ellenzék vezető ereje, a jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS).

Dusan Kumer, a kormánykoalíció vezető erejét adó szociáldemokraták (SD) parlamenti frakcióvezetője elvetette az előre hozott választások gondolatát, közölve, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek más parlamenti pártokkal a koalícióhoz történő csatlakozásról.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×