Lezuhant egy helikopter, sokan meghaltak

InfoRádió / MTI
2010. október 6. 20:25
Lezuhant szerdán Tádzsikisztánban egy katonai helikopter, amelyet iszlamista lázadók ellen vetettek be. Nem hivatalos forrás szerint huszonöt katona szörnyethalt.

A nemzeti gárda hivatalos közleménye négy halottról és három sebesültről szól, és szerencsétlenség okát abban jelölte meg, hogy a gép leszállás közben nekiütközött egy magasfeszültségű villanyvezetéknek.

Névtelenségbe burkolózó katonai források azonban azt közölték, hogy az áldozatok száma valójából 25, s ebből 18-an az elit alakulatokhoz tartoztak. E források lehetségesnek nevezték, hogy a helikoptert esetleg rakéta találta el.

A katonák a fővárostól mintegy 300 kilométerre keletre fekvő Rast-völgybe tartottak, ahol teret látszik nyerni a tálibokhoz és az al-Kaidához köthető Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom (IMU), amely már pár héttel korábban is végzett a fegyveres erők több tucat tagjával. A szerdai helikopterbalesettel párhuzamosan, egy másik összecsapásban a nemzeti gárda hét tagja esett el.

Az Afganisztánnal határos Tádzsikisztánban az 1990-es évek végén már megvívtak egy polgárháborút az iszlamistákkal.