Kórházba vitték Jimmy Cartert

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 28. 19:26
Egy clevelandi kórházba szállították Jimmy Carter volt amerikai elnököt, mert a városba menet rosszul érezte magát a repülőgépen.

A 85 éves Carter Fehér házi napló című könyvének dedikálására érkezett a városba, s a repülőtérről egy mentő egyenesen a MetroHealth Egészségügyi Központba szállította.

A volt elnöknél gyomorrontást állapítottak meg. Unokája, Jason Carter, a georgiai állami törvényhozás szenátora később közölte, hogy a nagyapja jól van, egyelőre pihen, de még a héten folytatja új könyvének promócióját.

A Delta Airlines járatát, amelyen a volt elnök Atlantából utazott Clevelandbe, mentő várta a reptéren. Cartert műtőágyon vitték be a sürgősségi osztályra, de később már felkelt és járkált is. Egy szemtanú szerint azt mondta, hogy kész elhagyni a kórházat.

Barack Obama amerikai elnök, aki kampánykörútja sorám az új-mexikói Albuquerque-be érkezett, kijelentette, hogy fel fogja hívni Cartert.

Jimmy Carter pénteken tölti be 86. életévét.