Obama találkozott a kínai miniszterelnökkel

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 23. 19:49
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön az ENSZ székházában megbeszélést kezdett Ven Csia-pao kínai miniszterelnökkel.

A tárgyaláson, amelynek időtartamát 75 percre tervezik, egyebek mellett terítékre kerül a kétoldalú kapcsolatokat beárnyékoló kereskedelmi és valutaárfolyam-vita is.

Obama "kiemelkedő partnernek" nevezte Vent a zártkörű megbeszélés előtt, és azt mondta, hogy a két országnak többet kell tennie a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés érdekében, amelyet mindketten akarnak. A valutaárfolyamról ekkor nem tett említést.

Ven azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és Kína közti problémák párbeszéd útján megoldhatóak, és ő konstruktívan áll hozzá ehhez.

Téma a találkozón az éghajlatváltozás és az atomfegyverek elterjedésének megelőzése is. Az amerikai elnök külön megbeszélést tart a japán, kolumbiai, azerbajdzsáni és kirgiz vezetőkkel is.