Megtiltanák a fiataloknak az éjszakai autózást

Infostart
2010. szeptember 22. 09:20
Meg kellene tiltani a frissen jogosítványt szerzett, fiatal autósoknak, hogy éjszaka vezessenek, illetve, hogy hozzájuk hasonló korúakat fuvarozzanak - érvelnek brit kutatók, akik szerint ezzel évente több száz életet lehetne megmenteni.

A jogosítvány megszerzését követő fél évben ötből egy fiatal közúti balesetet okoz. Ezt az arányt javítani lehetne azzal, ha a kezdőknek megtiltanák az éjszakai vezetést. Így látják a Cardiffi Egyetem munkatársai, akik szerint évente átlagosan kétszázzal kevesebben vesztenék életüket és ezerhétszázzal kevesebben sérülnének meg az utakon.

A javaslat szerint a frissen jogosítványt szerzett 17 és 24 év közötti fiatalok a sikeres vizsga után még akár két évig nem vezethetnének sötétedés után. A szabályt Ausztráliában, Új-Zélandon, Kanadában és az Egyesült Államok néhány államában is alkalmazzák, a brit autósszervezetek szerint azonban a szigetországban nagyon nehéz lenne betartatni azt.

A cardiffi kutatócsoport a 2000 és 2007 között, az Egyesült Királyságban készült statisztikákat vizsgálta, hogy megállapítsa, hány halálos és sérüléssel járó balesetet lehetne elkerülni a tiltás bevezetésével. Tavaly az országban 2222-en haltak meg az utakon.