Az amerikai first lady bekapcsolódik a választási kampányba

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 22. 07:20
Tevékenyen bekapcsolódik a közelgő részleges kongresszusi választások kampányába az amerikai first lady: Michelle Obama hat szövetségi államban szólal majd fel a Demokrata Párt helyi jelöltjei mellett.

Barack Obama elnök feleségének kampánykörútja szinte az egész országot érinti: október 13. és 27. között legalább kilenc kampány- vagy adománygyűjtő rendezvényen lép fel az ország keleti részén fekvő New Yorktól kezdve a nyugati partvidéken található Kaliforniáig.

A first lady titkárnője, Susan Sher helyi idő szerint kedden Washingtonban elmondta: Michelle Obama a kezdetektől fogva részt akart venni a kampányban, így csupán az volt a kérdés, hogy időbeosztását miként tudják a célnak leginkább megfelelő módon kialakítani. Michelle Obama a kampányban "anyaként" fog megjelenni, s abból a szempontból kívánja elemezni az ország előtt álló gondokat, hogy azok mit jelentenek "lányai és minden gyermek számára".

A szövetségi törvényhozásban jelenleg kisebbségben lévő ellenzéki republikánusok jelentős előretörésre számítanak a november 2-i választásokon, amelyeken a szövetségi alsóház egészét és a felsőház egyharmadát választják újra. A republikánus törekvéseknek kedvez, hogy a választók elégedetlenek a magas munkanélküliség miatt, amely belátható időn belül vélhetően nem is csökken majd számottevő mértékben.