Pénzt mosott a Vatikán bankja?

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 21. 14:45
A római ügyészség vizsgálatot indított a Vatikán bankja, az IOR elnöke, Ettore Gotti Tedeschi, és egyik munkatársa ellen, mert felvetődött annak a gyanúja, hogy a bank pénzmosásban vett részt - közölték kedden római bírósági források. A bank és a Vatikán szóvivője egyelőre nem kívánta kommentálni a hírt.

Az olasz pénzügyőrség lefoglalt 23 millió eurót, amely a bank egyik számláján volt.

Több mint egy éve olyan hírek kaptak lábra, hogy az olasz nyomozóhatóságok vizsgálják a vatikáni bank több millió euró értékű tranzakcióit, hogy nem pénzmosás rejlik-e mögöttük.

A vatikáni államtitkárság által kiadott közleményben a Szentszék "tanácstalanságát és csodálkozását fejezi ki, figyelembe véve azt a tényt, hogy a (pénzmosás elleni 2007-es törvény alapján) szükséges adatok már elérhetőek az olasz jegybank illetékes szolgálata számára, és hasonló műveletek vannak folyamatban más olasz hitelintézetek esetében".

A Vatikán, mint azt hatóságai már többször megismételték, határozottan azt akarja, hogy az IOR pénzügyi műveletei teljes átláthatóak legyenek.

Az IOR-nál egy évvel ezelőtt hajtottak végre vezércserét: ekkor került az elnöki székbe Ettore Gotti Tedeschi, aki a pénzügyi etika szakértője, s éppen azért esett rá a választás, hogy rendet teremtsen a bank számláinak dzsungelében.

A pénzmosás elleni olasz törvény arra kötelezi a bankokat, hogy minden pénzügyi tranzakciónál adja meg a megbízó nevét, valamint a művelet célját és jellegét.

Az IOR 1982-ben részese volt egy nagy pénzügyi botránynak: belekeveredett a Banco Ambrosiano, az akkori legnagyobb olasz magánbank csalárd csődjébe.