"A szegénység 20-25 év múlva is domináns lesz"

Infostart
2010. szeptember 19. 10:31
Indiai lakosságának jelentős része úgy véli, a gazdasági liberalizáció tehető felelőssé a szegények és gazdagok közötti szakadék mélyüléséért. Sokan úgy látják, a szegénység 20-25 év múlva is domináns lesz az országban - derült ki egy kutatásból.

Az ENSZ által meghatározott Millenniumi Fejlesztési Célok (Millennium Development Goals) teljesítésének előrehaladását értékelték a szakértők azon az indiai konferencián, ahol a lakosság szegénységre vonatkozó attitűdjét vizsgáló kutatás eredményét is bemutatták.

A nyolc célkitűzést, köztük a szegénység csökkentését mind a 192 tagállam elfogadta, megvalósításukat 2015-ig tűzték ki célul. A szeptemberben, New York-ban rendezett ENSZ-találkozón minden aláíró országnak be kell számolni az előrehaladásról, és be kell mutatnia a célok megvalósítására irányuló programtervét - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.

A szakkonferencián bemutatott kutatás eredményei szerint India lakosságának 63 százaléka úgy véli, 20-25 év múlva is a szegénység, a nyomornegyedek és a városi gettók fogják dominálni az ország arculatát. A válaszadók kétharmada szerint a probléma a liberalizációra és a gazdasági növekedésre vezethető vissza, amely meglátásuk szerint a társadalmi csoportok közötti különbségek felerősödését és a gazdagok-szegények közötti társadalmi távolság továbbmélyülését idézte elő.

Az ötezer megkérdezett részvételével készült felmérés szerint 60 százalék úgy látja, India lakosainak több mint fele él szegénységben. Harmaduk úgy véli, a szegénység mértéke jelentősen alábecsült az országban, és a kormánynak többet kellene tennie azért, hogy a nincstelenséget enyhítse. Tíz főből például több, mint hat szeretné, ha a kormányzat ingyen ételt osztana a rászorulóknak.