Négymagyarországnyi szegény él az Egyesült Államokban

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 16. 17:29
Az amerikai lakosságon belül a szegények aránya 2009-ben elérte a 14,3 százalékot, jelentette az amerikai népesség-nyilvántartási hivatal.Amerikának minden hetedik lakosa szegénynek számított tavaly.

A U.S. Census Bureau szerint 1965 óta soha nem volt ilyen magas a szegénységi ráta a munkaképes korú lakosság körében. Az Egyesült Államokban jelenleg 43,6 millió szegény ember él.

Ez azt jelenti, hogy Amerikának minden hetedik lakosa szegénynek számított tavaly. 2008-ban a szegények száma 39,8 millió, arányuk pedig 13,2 százalék volt.

Az egészségbiztosítással nem rendelkező emberek száma 46,3 millióról 50,7 millióra nőtt, főleg annak következtében, hogy a recesszió miatt elvesztették a munkáltatójuk által folyósított biztosításukat.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott statisztikai adatok Barack Obama elnökségének első évére vonatkoztak, amely alatt a munkanélküliség elérte a 10 százalékot.

Egy amerikai háztartás átlagos évi jövedelme 2009-ben 49 777 dollár volt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szvetnik Endre összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást