eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Kiderült, hogyan maradhatott tíz évig hatalmon Tony Blair

George Bush miatt maradt olyan hosszú ideig a miniszterelnöki székben Tony Blair, mivel a korábbi amerikai elnöknek "komoly kétségei" voltak Gordon Brown alkalmasságát illetően.

Tony Blairt 1997-ben választották meg Nagy-Britannia miniszterelnökévé, és egészen 2007-ig maradt a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10 lakója. A Daily Mail cikke szerint nem véletlen, hogy Blair nem adta át a hatalmat párttársának, az akkori pénzügyminiszternek, ugyanis George Bush nem látta volna szívesen Gordon Brownt kormányfőként.

A Fehér Ház 2006-ban állítólag arra figyelmeztetett, hogy "sok probléma" lehet, ha együtt kellene dolgozni Brownnal. Még ebben az évben Blair bejelentette, hogy 2008-ig (vagyis az amerikai elnökválasztás évéig) marad miniszterelnök.

A brit Munkáspártban azonban a Gordon Brownt támogató csoport puccsot hajtott vége Blair ellen, aki már 2007 júliusában arra kényszerült, hogy átadja a hatalmat Brownnak, akit arra figyelmeztetett: legyen kevésbé konfrontatív a vezető amerikai politikusokkal.

Az új brit kormányfő azonban nem fogadta meg a tanácsot, mert a kiszivárgott hírek szerint Brown első találkozója Bushsal "goromba és konfrontatív" volt. "Miután Gordon találkozott Condoleezza Rice-szal, az akkori amerikai külügyminiszter panaszkodott a Fehér Háznak a kormányfő viselkedése miatt" - nyilatkozta az egyik munkáspárti politikus, aki hozzátette: a Downing Street folyamatosan kapta az üzeneteket Washingtonból Blair lemondása előtt, hogy komoly kétségek vannak Gordon Brown hatalomátvételével kapcsolatban.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×