Pusztulás fenyegeti a páratlan növénynemesítő állomást

InfoRádió / MTI
2010. augusztus 24. 18:17
A megszűnés veszélye fenyegeti a Szentpétervár melletti Pavlovszk egyedülálló növénynemesítő állomását. Az 1920-as években alapított, 12 ezer növényt nevelő, többé-kevésbé karbantartott többhektáros gyűjteményt ma megrongálódott betonkerítés, rozsdás rácsok övezik.

Megállni látszik az idő a lakótelepek és villák közé szorult pavlovszki kísérleti állomás felett, amely csodával határos módon túlélte a második világháborút és a szovjet rendszer összeomlását. Egy döntőbíróság azonban elismerte a Szövetségi Lakásügyi Hivatal elővételi jogát, amely luxusvillákat akar építeni ide gazdag péterváriak számára. Az első részt már szeptemberben kiárusítanák.

A botanikus kert dolgozóit elborzasztják a kilátások. "El sem tudom képzelni, hogy ne legyen többé a kert, az egész életemet itt töltöttem" - mondta Alekszandra Kornyikova, ötvenes éveit taposó botanikus.

"Évekre lenne szükség, hogy áttelepítsük a gyűjteményt, ami végzetes lenne a növények számára" - mondta, büszkén mutatva a saját maga által nemesített 18-féle loncra. "Évek kellenek egy fajta kinemesítéséhez" - tette hozzá Nympha névre keresztelt kedvencének leveleit simogatva.

A szentpétervári Orosz Kertészeti Főiskola alá tartozó létesítményt az 1920-as években alapította Nyikolaj Vavilov genetikus, és fennállása során már számos megpróbáltatást élt át. A helyi legenda szerint Leningrád blokádja idején a kert tizenkét dolgozója halt éhen a Vavivov-gyűjtemény oltalmazása közben, holott ott ehető búza- és kukoricamagvak is voltak.

"Ma is lelkesedésből dolgozunk itt"- jegyezte meg egy botanikus, akinek a havi fizetése 8000 rubel (60 ezer forint).

Fjodor Mihovics igazgató alig tudja a haragját visszafogni: "A hivatalnokokat nem érdekli a gyűjtemény, amelynek 90 százaléka egyedi. A lényeg, hogy begyűjtsenek egymilliárd rubelt (több mint 7 milliárd forint) a telkek eladásával.

A telkek eladási jogát hivatalosan a kihasználatlansággal indokolták. "Azt mondják, hogy csak fű van itt. Hát mit akarnak ide, kókuszpálmákat?" - méltatlankodott az igazgató. A kísérleti állomás Dmitrij Medvegyev elnökhöz fordult, de választ még nem kapott.