Kínában nagy erőkkel kutatnak a túlélők után a földcsuszamlás völgyében

InfoRádió / MTI
2010. augusztus 9. 08:11
Kína északnyugati részén nagy erőkkel kutatnak a túlélők után abban a völgyben, ahol tegnap a felhőszakadás miatti földcsuszamlás és hegyomlás három falut temetett be. Eddig már 130 holttestet találtak, mintegy 1300 ember még a romok alatt.

A három települést körülbelül 1,8 millió köbméter sár és hordalék mosta el; van olyan falu, ahol egyetlen ház sem maradt épen. Kanszu tartománynak ezt a megyéjét felig elárasztotta a víz, miután a rajta keresztül haladó Pajlung folyó útját hegyomlások, földcsuszamlások zárták el, és egy hatalmas tó keletkezett. A térségben csaknem 20 ezer embert költöztettek ki. A helyszínre katonákat vezényeltek, és egészségügyi csoportot küldtek, de a nagy mennyiségű sár akadályozza a mentést, mivel túl vastag ahhoz, hogy gyalogosan, vagy járművel közlekedni lehessen rajta. Vannak utcák, amelyeket egy méter magasan borít a sár.