A városi rendőrség tájékoztatása szerint a tucatnyi hajó komoly károkat idézhetett volna elő, fennállt annak a veszélye, hogy a Szonghua folyót annak mellékfolyójáról már elérő hajók jelentős kárt okoznak a Fengman vízerőmű gátjában. A legsúlyosabb kilenc tonnás volt.
Északkelet-Kína egyik legnagyobb folyóján, a Szonghuán harmadik napja próbálkoznak annak a körülbelül hétezer vegyszeres hordónak a begyűjtésével, amelyeket ugyancsak egyik áradó mellékfolyója sodort el Csilin város két vegyi üzemének területéről.
A legfrissebb beszámolók szerint eddig 5016 tartályt sikerült a folyó különböző szakaszain kialakított állomásoknál, illetve a lakosság segítségével, hosszú rudakkal, acélhálóval kihalászni.
Eredetileg háromezer hordó tartalmazott robbanásveszélyes vegyszert, míg négyezer volt üres. A híradásokból nem derül ki, hogy a kimenekítettek közül mennyi volt tele. A folyó több millió ember ivóvízellátásának forrása, a vízminőséget a szakemberek folyamatosan ellenőrzik, eddig még nem jelentettek szennyeződést.