Mellkasi zúzódások okozták a Love Parade áldozatainak halálát

InfoRádió / MTI
2010. július 28. 10:54
A végzetes tolongásban szerzett mellkasi zúzódások okozták a Love Parade húsz áldozatának halálát szombaton, mindegyikük megfulladt - közölte kedden este a duisburgi ügyészség a boncolási eredményekre hivatkozva.

A holttestek eltemetését három nappal a katasztrófa után engedélyezték.

Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány belügyminisztere, Ralf Jäger a nyomozás további eredményeiről közölt részleteket szerdán. A Süddeutsche Zeitung című müncheni lap hasábjain annak a véleményének adott hangot, hogy a nyomozás a Love Parade szervezőjével, Rainer Schallerrel szemben mutathat fel terhelő bizonyítékokat. A német napilap szerint Schaller cége figyelmen kívül hagyta a hatóságok aggodalmait.

Adolf Sauerland duisburgi polgármesteren is egyre nagyobb a nyomás. A kereszténydemokrata politikus médiaértesülések szerint nem vesz részt az áldozatok emlékére rendezendő gyászünnepélyen, mert jelenlétével "nem akarja provokálni a hozzátartozókat, és érzelmeiket sem akarja megsérteni" - írta a Rheinische Post szerdán. Lehet azonban, hogy a döntés mögött valójában biztonsági megfontolások állnak, Sauerlandot ugyanis halálosan megfenyegették - vetette fel rendőri forrásokra hivatkozva a napilap.

Duisburgban, a világ legjelentősebb technozenei fesztiválján kialakult tömegpánik következtében húsz ember életét vesztette, több mint ötszáz pedig megsebesült.