Megmakacsolták magukat a gazdák, oda az olimpia?

Infostart
2010. július 26. 19:40
A közelmúltban a bajor tartományi kormányfő kibővítette azt a pénzügyi alapot, amelyet München és Garmisch-Partenkirchen rendelkezésére akarnak bocsátani, hogy a két város még jobb eséllyel indulhasson a 2018-as téli olimpia megrendezésének jogáért. Most azonban környékbeli gazdák alaposan lehűtötték a tervet támogatók kedélyeit.

Münchenben még ma is elevenen él az 1972-es olimpiai játékok emléke, hiszen a versenyek előtt készült el a bajor főváros földalatti vasútja, az északi kerületek a változatlanul látványosságnak számító stadionokkal és tévétoronnyal gazdagodtak, a sportolók elhelyezésére épült olimpiai falu pedig elegáns lakóteleppé fejlődött. Az izraeli sportolók ellen elkövetett terrortámadást sem tudják azóta sem feledni.

Garmisch-Partenkirchen olimpiai szerepére az vet némi árnyékot, hogy ott rendezték az 1936-os berlini olimpia téli versenyeit, így amikor nemrég a bajor tartományi kormány bejelentette, hogy szívesen helyszínt biztosítana a 2018-ra tervezett játékok számára, arra is gondolt, hogy a versenyek müncheni, illetve garmischi megrendezésével némileg feledtethetné a történelmi múlt sötét eseményeit.

A 2018-as játékok megrendezéséért kezdett versengésben most nem várt oldalról érte támadás a bajorokat: a Garmisch környéki gazdák többsége bejelentette, hogy nem fogadja el a tartományi kormány ajánlatát, és fütyül a játékokra. A helyiek csütörtök este lemondták a bajor kormány földművelésügyi miniszterével tervezett találkozót, és tudatták vele, hogy szóba sem jöhet termőföldjeik, illetve legelőik átmeneti bérbeadása az olimpia rendezőinek.

Az illetékes minisztérium államtitkára Münchenben elismerte, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elé terjesztett pályázat készítésekor a Garmisch-Partenkirchen környéki földtulajdonosok együttműködéséből indultak ki. Tették ezt anélkül, hogy konkrét megállapodást kötöttek volna velük. A gazdák ezt úgy értékelik, hogy a kormány a fejük felett intézkedett, és kötik az ebet a karóhoz: leszögezték, hogy egyetlen barázdáról sem mondanak le.

A müncheni földművelésügyi minisztériumból származó hírek szerint nem lehet kizárni, hogy az általános takarékosság ellenére emelni fogják azt a keretet, amelyből 2016 és 2018 között évente négyzetméterenként másfél eurós bérleti díjat ajánlanak azoknak a gazdáknak, akik átmenetileg rendelkezésre bocsátják földjeiket a versenyek rendezői számára. Ezen felül kilátásba helyeztek még egy egyszeri juttatást a gazdák bevételkiesését orvosolandó, valamint ígéretet tettek arra is, hogy a területeket tulajdonosaik ugyanolyan állapotban kapják majd vissza, mint amilyenben átadták az olimpia logisztikai előkészítőinek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vincze András összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást