Mi lesz veled, klímatörvény?

Infostart
2010. július 25. 16:02
Az amerikai szenátusban veszélybe került a klímatörvény elfogadása, miután a demokraták feladták azt a tervüket, hogy még a nyári szünet előtt megpróbálják átvinni a javaslatot. A késlekedés azt jelenti, hogy a novemberi kongresszusi választások előtt már kevés idő lesz a lobbizásra. Barack Obama eredetileg azt akarta, hogy a törvény elnöksége egyik legnagyobb eredménye legyen.

A nemzetközi klímatárgyalásokat is visszavetheti a demokraták döntése, amely szerint várnak az átfogó energiatörvény elfogadásával. Barack Obama elnök azt remélte, hogy a javaslatba bekerül a szén-dioxid-kibocsátás határértékeiről szóló passzus is, a nyári szabadságra induló demokrata szenátorok azonban nem tartják valószínűnek, hogy a jövő héten sikerülne előrelépni a kérdésben.

A demokraták 59 hellyel rendelkeznek a szenátusban, és 60 szavazat szükséges ahhoz, hogy át tudják vinni javaslataikat, és eddig egyetlen lázadó republikánust sem találtak. A szeptemberben induló új ülésszakot viszont már a novemberi kongresszusi választási kampány határozza majd meg, és elemzők és környezetvédelmi aktivisták szerint még nehezebb lesz törvényt alkotni a klímaváltozásról.

A republikánusok eddig határozottan ellenálltak és azt ismételték: a szén-dioxid-emissziós határértékek - amelyeket az Európai Unió már bevezetett - csak egyfajta adót jelentenek, és megakasztják a gazdasági növekedést. Ám ha az Egyesült Államok nem tesz gesztusokat, akkor más nagy kibocsátók, így Kína is vonakodhat efféle szabályozást alkalmazni. Ez a huzavona akadályozta meg a decemberi koppenhágai klímacsúcson, hogy kötelező vállalásokat fogadjanak el a résztvevő országok.

Barack Obama elnök számára prioritás a klímaváltozás elleni harc törvényszintre emelése, de egyre kétségesebb, hogy az idén lesz eredmény. Az éghajlatváltozás elleni fellépésről szóló részek kihagyásával az energiatörvény a gázüzemű autók és az energiahatékony épületek, vállalkozások támogatásával tehet közvetve valamit az emisszió csökkentésért. Bekerülhet a tengeri olajkitermelés korlátozása is - válaszul a közvélemény aggodalmaira a Mexikói-öbölbeli olajszennyezésre és a törvény kötelezheti a British Petroleum olajcéget a kártérítésre is.

John Kerry szenátor, egykori demokrata elnökjelölt azt mondta: amíg tart a mandátuma, harcosan kampányol a klímatörvényért. Kérdés, hogy mennyi erejük lesz a demokratáknak a novemberi választások előtt, és különösen azok után, a fellépésre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást