Rohamosan csökken a német kormánykoalíció támogatottsága

InfoRádió / MTI
2010. július 16. 10:34
Rohamosan csökken a német kormánykoalíció támogatottsága egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérés szerint. A Forsa közvélemény-kutató intézet adataiból az tűnik ki, hogy amennyiben Németországban a hét végén tartanák a választásokat, az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív-liberális koalíció a szavazatok mindössze 35 százalékára számíthatna.

A keresztény pártok, azaz a CDU és a CSU, valamint a szabad demokrata FDP koalíciója kilenc hónapja van hatalmon, és a Forsa szerint mostanra népszerűségének mélypontjára jutott.

A konzervatív pártok támogatottsága jelenleg 31 százalékos, ami jelentős visszaesést jelent a tavaly őszi választásokon szerzett 37 százalékhoz képest. A legnagyobb vesztes azonban a Guido Westerwelle alkancellár, külügyminiszter vezetette Szabad Demokrata Párt, amely a tavalyi 15 százalékhoz képest most a szavazatok mindössze 4 százalékát szerezné meg, és be sem jutna a parlamentbe. Mindez negatív rekordot jelent a liberális párt háború utáni történetében.

A felmérés szerint ezzel szemben erőteljesen növekedett az ellenzéki szociáldemokrata párt (SPD) népszerűsége, a párt jelenleg 28 százalékos támogatottságot élvez. A választók "kedvence" ugyanakkor az ugyancsak ellenzéki környezetvédő Zöldek pártja, amely 18 százalékon áll, amelyhez hasonlóan magas népszerűséggel még soha nem rendelkezett. A harmadik ellenzéki párt, a reformkommunista Baloldal pártjának támogatottsága 11 százalékos.

Mindez azt jelenti, hogy a kormánykoalíció 35 százalékos támogatottságával szemben az ellenzéki pártok együttesen a szavazatok 57 százalékával számolhatnának.

A Forsa szerint a Merkel kancellár vezette kormánykoalíció népszerűségi mutatójának gyors ütemű hanyatlása elsősorban a hónapok óta tartó koalíciós vitákkal, az adópolitikával kapcsolatos nézeteltérésekkel, a rekordméretű eladósodással, továbbá az ezzel összefüggésben elfogadott rekordméretű takarékossági program ellentmondásaival, annak szociális kiegyensúlyozatlanságával magyarázható.