14 órás műszak a hét minden napján - hétévesen

Infostart
2010. július 14. 09:00
Ravi mindössze 7 éves, de heti 98 órát dolgozik éhbérért - számolt be egy brit újságíró, aki az indiai munkások embertelen életkörülményeiről forgatott filmet.

Napi 14 óra munka hétfőtől vasárnapig, mindössze 50 forintos órabérért - a hétéves Ravinak ez a sors jutott India fővárosában, Újdelhiben, ahol csillogó bizsukat gyárt kézzel a Trishulin Overseas nevű indiai exportőrnek.

Egy gyermekvédelmi szervezet adta az információt az angol Nicola Smithnek, aki elment forgatni a gyárba - így találkozott Ravival. A láthatóan kimerült és nem túl egészséges kisfiú reggel kilenctől este 11-ig robotol a gyárban, ahonnan a kézzel összeragasztott csecsebecsék többek között a Poundlandben kötnek ki. Ebben a brit boltláncban minden terméket egy fontért árusítanak.

A bolthálózat szóvivője elmondta: a cég nem tolerálja a gyermekmunkát, és nem köt szerződsét olyan gyárakkal, amelyek gyerekeket foglalkoztatnak. Ígéretet tett, ha kiderül, hogy az exportőr megsértette a morális és az etikai szabályokat, akkor a Poundland felülvizsgálja a céggel való kapcsolatát.

Delhiben a becslések szerint 50 ezer gyerek dolgozik illegálisan.