Visszavonta kártérítési keresetét Ingrid Betancourt

InfoRádió / MTI
2010. július 13. 20:58
Visszavonta kártérítési keresetét Ingrid Betancourt kolumbiai politikus, de továbbra is úgy véli, hogy a hatóságok kötelességszegése miatt volt kénytelen hat évet eltölteni baloldali gerillák fogságában.

A politikus azután mondott le a mintegy 6,6 millió dolláros igényéről, hogy a kereset benyújtása nagy felháborodást keltett a dél-amerikai országban. Az elnöki tisztségért induló politikust 2002-ben rabolták el a gerillák egy kampánykörúton, majd két évvel ezelőtt szabadította ki a hadsereg több más fogollyal együtt. Ingrid Betancourt korábban azzal indokolta a kártésítési kereset benyújtását, hogy annak idején eltávolították mellőle a biztonsági őröket és a páncélozott járműveket, amikor át akart haladni egy baloldali gerillák által uralt területen.