Bugár Béla: Nem lehet büntetni a szlovákiai kisebbségeket

Infostart
2010. július 8. 17:00
Visszavonná a Fico-kormány által bevezetett, elsősorban a magyar kisebbséget sújtó retorziókat Iveta Radicova, leendő szlovák kormányfő - nyilatkozta a politikus a HVG-nek. Bugár Béla, a Híd-Most párt elnöke az InfoRádiónak megerősítette: ezeknek a jogszabályoknak a módosítása bekerült a kormányprogramba.

A jelenlegi kormánykoalíció úgy változtatja meg a kettős állampolgárságról elfogadott szlovák törvényt, hogy az ne büntesse a szlovákiai állampolgárokat - mondta el Bugár Béla.

A nyelvtörvényben több olyan retorzió van, amit szintén el kell távolítani - folytatta a politikus. Hozzátette: a Híd-Most párt benyújtotta az erről szóló elképzeléseit, és ezekről tárgyalni fognak a koalíciós partnerekkel.

Bekerült a kormányprogramba azon törvények módosítása is, amelyek a kisebbségeket hátrányosan érintik. Ezeket szintén napirendjére tűzi majd a parlament - tájékoztatott a pártelnök.

Arról, hogy a változtatások mikor léphetnek érvénybe, Bugár Béla nem tudott nyilatkozni. Mint mondta, még le sem mondott a jelenlegi Fico-kormány, és föl sem állt az új kabinet, úgyhogy szükség van némi türelemre.

Bugár Béla igazat adott Iveta Radicova miniszterelnöknek, aki azt mondta. nem a magyar kettős állampolgárságról szóló törvénnyel van a gond, hanem azzal, hogy megszavazása előtt nem egyeztettek a szlovák féllel.

A pártelnök elismerte azonban, hogy hiába egyeztetett volna a magyar kormány a választási kampány kellős közepén a Fico-kabinettel. De épp emiatt lett volna célszerű megvárni a szlovák szavazás végeredményét a törvényalkotással.

A most kialakult helyzetet mindenképpen úgy kell rendezni, hogy az intézkedés ne sújtsa a Szlovákiában élő kisebbségeket, köztük a magyarokat - jegyezte meg.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást