Az MPP alelnöke, Fazakas Tibor szerint azért van szükség Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsainak határozatára, mert a kormányon lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) "eddigi fogadkozása ellenére" sem tudja elérni koalíciós partnerénél, hogy egyetlen fejlesztési régióba sorolják- írta hétfőn a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap internetes oldalán (www.3szek.ro).
Márciusban a Székelyudvarhelyen megtartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen már elfogadtak egy határozatot, amely alapján a három székelyföldi megyének egy régiót kellene alkotnia. Ezen az RMDSZ nem képviseltette magát, és azt javasolta, hogy a nagygyűlést egy későbbi időpontban rendezzék meg.
Az MPP szerint szükség lenne az összes politikai valamint civil szervezetek összefogására, és nyomatékosítaniuk kellene, hogy "ragaszkodnak ahhoz, hogy Székelyföld területe egységes és oszthatatlan".
Fazakas szerint akár népszavazást is ki lehetne írni ebben az ügyben. Az érintett megyékben élőknek kellene véleményt nyilvánítaniuk arról, hogy támogatják-e a székelyföldi megyék egy régióba kerülését.
Székelyföld egysége és oszthatatlansága mellett foglalt állást legutóbbi, június 28-i közleményében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is. A székelyföldi helyi és megyei önkormányzatokhoz intézett felhívásukban az SZNT vezetői arra kérik a választott vezetőket, közösen lépjenek fel Székelyföld feldarabolása ellen, ítéljék el a kezdeményezést, helyezzék kilátásba az együttműködés megtagadását a kormánnyal, és készítsék fel a lakosságot tömeges tiltakozásokra.
Emlékeztetnek arra, hogy az SZNT 2009 januárjában éppen a közigazgatási átalakítás nemkívánatos fejleményeinek kivédésére hívta össze először a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést.
Június 24-én Emil Boc román miniszterelnök egy konferencián arról beszélt, hogy új fejlesztési régiókat kell kialakítani, de elfogadhatatlannak nevezte az etnikai alapon létrehozott régiókat.