Patthelyzet Lengyelországban

InfoRádió / MTI
2010. július 2. 08:20
Patthelyzet alakult ki egy friss lengyel közvélemény-kutatás szerint Jaroslaw Kaczynski, a lengyel ellenzék és Bronislaw Komorowski, a kormánypárt jelöltje között néhány nappal az elnökválasztás második fordulója előtt.

A GFK Polonia a Rzeczpospolita című napilap számára ezer ember részvételével végzett telefonos közvélemény-kutatást, s a csütörtökön nyilvánosságra hozott eredmény szerint a megkérdezettek 45-45 százaléka válaszolta azt, hogy Kaczynskira, illetve Komorowskira szavazna.

A GFK szerint a válaszadók tíz százaléka bizonytalan volt, de úgy vélte, hogy Kaczynskinak nagyobb az esélye a győzelemre.

Vasárnap a lengyeleknek két jobboldali jelölt között kell választaniuk, akik különböző nézeteket vallanak a piaci reformokról, az európai közös valutáról és Lengyelország helyéről az Európai Unióban.

Az első fordulóban Komorowski a szavazatok 41,5 százalékét, Kaczynski pedig 36,5 százalékát kapta.

Más felmérések szerint a jobbközép kormánypárt, a Polgári Platform (PO) jelöltje, Komorowski vezet.