Lengyel elnökválasztás: az utolsó felmérések szerint Komorowski győz

InfoRádió / MTI
2010. július 2. 21:30
A liberális jelölt, Bronislaw Komorowski győzelmét vetíti előre a lengyelországi elnökválasztás vasárnapi második fordulója előtt nyilvánosságra hozott egyik utolsó felmérés, az ügyvezető államfőre szavazna a választók 51 százaléka, míg ellenfelét, a konzervatív Jaroslaw Kaczynskit 44 százalékuk támogatja.

Az SMG/KRC 2010 fős mintán, telefonon elvégzett közvélemény-kutatása alapján - mely a TVN24 hírtelevízió megbízásából készült - a választási részvétel elérné az 54 százalékot.

A megkérdezettek mintegy 2 százaléka még nem tudja, hogy kire szavazna vasárnap, míg 3 százalékuk elzárkózott a válaszadás elől.

A kampánycsend a lengyel törvények értelmében péntek éjjel 24 órától vasárnap 20 óráig tart, ez idő alatt tilos közvélemény-kutatásokat nyilvánosságra hozni.

A Homo Homini intézet által a lengyel közszolgálati rádió számára elvégzett, ugyancsak pénteken közzétett felmérés szerint a szavazni szándékozók 53,9 százaléka Komorowskit, 42 százalékuk pedig Kaczynskit támogatja.

Egyetlen, a Gfk Polonia által végzett felmérés jelezte előre Kaczynski győzelmét. Az intézetnek a Rzeczpospolita című konzervatív napilap csütörtöki számában közzétett szondája - az egyelőre bizonytalan, de a választáson részt venni akaró szavazók preferenciájából kiindulva - Kaczynski győzelmét valószínűsíti Komorowskival szemben, 49-47 százalékos arányban. A felmérés szerint egyébként a két jelölt között holtverseny van, a biztos szavazók 45-45 százaléka támogatja őket.

A június 20-i első fordulóban Komorowski 41,54, míg Kaczynski 36,46 százalékot szerzett.